MacBook vs. Nokia N73

Utálom a Nokia N73-asomat, mert dög lassú az egész. Pár gyenge próbálkozásom már volt a megválás irányába, de nem vettem túl komolyan eddig a dolgot, csak megkérdeztem pár mobil árust, hogy megvennék-e (nem, csak hálózat függetlenül). A MacBook kiismerésével azonban kezdem pár kellemes előnyét is felfedezni - nem feltétlenül ennek a telefonnak, sokkal inkább a modern, BlueTooth-os telefonoknak általában.  Ezúttal egy régi kivánságom is teljesült.

iSync és Nokia N73

A kívánság úgy hangzott, hogy “szeretnék egy olyan órát, ami mindenféle beavatkozás nélkül összeszinkronizálja magát a számítógéppel, s csörög az előre beállított időpontokban”. A MacOSX scriptelési, és a nagyon jó (értsd: minden állítgatás nélkül “csak” működik) szinkronizálási lehetőségével ez a kívánságom valósággá vált, ha nem is egy karórával, de a mobiltelefonommal, ami részben a karórát is helyettesíti immár évek óta. Egy idevágó script letölthető a MacOSXHints-ről, a többi megy magától.

Egy másik húdejó dolog, amikor a képernyőn megjelenik, hogy ki hív éppen, illetve tudok SMS-t küldeni, hívást kezdeményezni a Mac-ről. Ehhez éppen a BluePhoneElite nevű szoftvert tesztelem, ami ezt képes megvalósítani. Szép, hogy a híváskor a telefonon beállított fotója is megjeleník a hívó félnek, illetve hogy képes a telefon közeledésekor, távolodásakor scripteket futtatni, iChat, Skype, stb. állapotot állítani, képernyővédőt indítani, állítani. Erősen gondolkodom hogy megéri a befektetést, bár lehet, hogy jobb megvárni a második verzióját (nem tudom, miben tud többet).

1 Response to “MacBook vs. Nokia N73”


  1. 1 Zila

    SallingClicker hasonló jóságokat tud + WiFi-s telefonokat is kezel, univerzális távirányító a VLC-től a SlimServeren át az iTunes-ig, támogatja a Keynote és Powerpoint vezérlést, a mail-ben lévő leveleidet olvasgathatod a mobilon, az egeret is tudod vezérelni vele. természetesen mindenféle eseményre saját scripteket is akaszthatsz…

Leave a Reply