Archive for the 'filozófia' Category

Tetszési faktor

Egy emailben szegezték nekem a kérdést: végülis mennyire jön be a Mac OS X és a MacBook, szerintem érdemes-e venni egyet? Nem szeretnék egyértelműen a MacBook mellett kampányolni, ez remélem ki is derült eddigi posztjaimból. Az eddigi tapasztalataimat viszont összefoglalnám.

MacBook

Röviden és velősen, szeretem a Mac OS X-et, mert működik: össze van csiszolva benne a felület, szépek az alkalmazások, kellemes a felület, és Linux közeli a motor (webfejlesztés szempontjából nagyon fasza). Mindezzel együtt a váltás pár “hülyeség” miatt nem könnyű, és a megszoksz vagy megszöksz érzést adja.

Előnyök:

  • Szép és használható megjelenésű hardver: sehol egy kiálló hülyeség ami letörhet, mágneses tápkábel (jó ötlet).
  • Általában jól összerakott gép, s bár hallani rosszat is róla, de nekem csak pozitív tapasztalataim vannak, sokáig bírja táppal, szép a kijelzője, stb.
  • Az oprendszer felülete nekem nagyon bejön, s itt nem csak az effektekre, de számos más dologra gondolok: Dokk, menü legfelül, alkalmazás ikonok a menü jobb oldalán, az Exposé és társai.
  • A Finderben a kedvenc mappák támogatás, és a csatolt hardverek alkalmazások gyors elérhetősége nagyon jó.
  • BSD ketyeg a háttérben, ami ugye UNIX/Linux féltestvér: webfejlesztéshez nagyon kényelmes hogy nem kell a Windowsra nem elérhető extrákkal szívni.
  • Minőségi programok: számos olyan program van Mac OS X-re, melyek simán lepipálnak bármi mást. A Growl és a TextMate talán önmagukban is “killer” alkalmazások, se Linux, se Windows alatt nincsen párjuk (klónok vannak, de…).
  • A Parallels segítségével elég kényelmesen behozhatóak a felületre a Windows alkalmazások, például ha kell valamiért egy igazi Internet Explorer, akkor gyorsan és kényelmesen hozzá lehet férni.
  • Multimédiában király a rendszer: egy kis okosítás után könnyen és szépen lehet vele DivX-et, DVD-t vagy bármi mást nézni. A prezentáció készítőjével is szép, látványos előadások rakhatóak össze gyorsan.
  • Nagyon aranyos és jól használható távirányítót adnak a géphez, lehet vele zenét hallgatni, videókat nézni, és még prezentálni is, ez a kis eszköz kész multimédia centerré teszi a gépet (persze szoftver is kellett hozzá).
  • Több alap program jön a rendszerrel, mint Windows alatt,  programok vásárlása nélkül, telepítés nélkül is többet lehet kihozni a gépből. Ingyenes programok felrakásával pedig mégtöbbet.

Hátrányok:

  • A magyar Apple képviselet mondjon le. Ez alatt nagyon sokmindent kell érteni, de legfőképpen azt, hogy az amerikai árakra jelentősen rátesznek egy lapáttal, béna a marketingjük, és a hazai weblap is elbújhat a külföldi mellett. Közösséget azzal építenek, hogy mindenki utálja őket. Remény van a változásra, de nem sok, és nem feltétlenül a hazai képviselet tehet mindenről.
  • Alapvetően minőségi kategória árú a hardvere, bár egyre elfogadhatóbb szinten van. Azért senki se Magyarországon vegyen Macintosht, próbálja meg külföldön.
  • A fekete teljesen ugyanolyan hardverű MacBook drágább, mint a fehér (mint megtudtam, ez az ún. “fekete adó”), pedig szerintem szebb (persze valószínűleg pont ezért). Vicces, hogy semmi sem indokolja a különbséget, csak a marketing.
  • A MacBook-hoz nem jár se VGA, se DVI átalakító, 5-6e Ft környékén adják darabját.
  • Egy új billentyűzet (franciáról angolra szeretnék váltani) 30e Ft.
  • A fekete házon meglátszik az ujjlenyomat, a fehér pedig nagyon rondán sárgul. Ez utóbbit állítólag már megoldották.
  • A magyar billentyűzetkiosztás rémálom. Programozáshoz körülbelül felejtsd el kategória. Még mindig sokkol, hogy rábírtam magam a használatára, majd szembejöttek a TextMate gyorsbillentyűi, és taroltak. Angol, illetve angol nemzetközit fogok használni, de nehéz az átszokás nem lesz könnyű, mert szeretek ékezetesen írni.
  • Megszoksz, vagy megszöksz: az alap dolgok tekintetében nincs sok választási lehetőség, és megkerülni sem lehet nagyon ezeket. Vagy elfogadod, hogy így jó, vagy nem fogsz tudni mit csinálni. A legnehezebben megszokható dolog, hogy nem lehet egy alkalmazást teljes képernyőssé tenni. Ez elvileg előny, én is így gondolom, megszokni viszont nem könnyű, és nem tudom, hogy azért gondolom így, mert a marketing gépezet áldozata vagyok, vagy mert tényleg ez a jövő. :) Nagyobb felbontáson egyébként tényleg hülyeség teljes képernyőn használni bármilyen alkalmazást.

Hogy érdemes-e venni egy MacBook-ot, nem tudom. A Linux jön fel minden tekintetben, és egyre jobb is lesz, a Windows Vista felejtős, de az XP-vel el lehet lenni. Az alap alkalmazások mindegyik operációs rendszerre megvannak, és többnyire egyiken sem jobbak, mint a másikon. Én ha tehetem, nem fogok Windowsra visszaváltani, és ha váltani kell bármiért, akkor legközelebb a Linux kap egy nagyon-nagy esélyt.

Végül egy adalék: a MacBook hardverét illetően kompatibilis a PC-s laptop memóriákkal, laptop winyókkal, USB és Firewire eszközöket használ, és sima jack dugók vannak rajta. És ha minden kötél szakad, Windowst és Linuxot is lehet futtatni rajta.

Filozófiai különbségek

A Mac felhasználói interfészét tekintve számos eltérés tapasztalható a Windows-hoz és az elterjedtebb Linuxos ablakkezelőkhöz képest. Van, amit nehezen sikerült megszoknom, van, amit elég könnyen. Ezeket a különbségeket gyűjtöttem össze ebben a bejegyzésben.

Exposé

Az egyik legszembetűnőbb különbség az éppen futó alkalmazások kezelése, melyért a Dock (Dokk) felel, szemben a Windows-os tálcával. Míg a tálcáról csak a “gyorsindító” menü bekapcsolásával lehet programokat indítani (első dolgom mindig bekapcsolni), addig a Dokk vegyes szerepű, mind a programok indítására, mind pedig az éppen futó programok kijelzésére is használatos. Ha nincs kinn rajta egy alkalmazás alapból, akkor beugrik a lista végére - ha ott szeretném tartani, akkor két kattintással ott tartható a becsukás után is (a lista könnyen átrendezhető drag’n'drop-pal). Az alkalmazás fejlesztők a legtöbb esetben szép és értelmes ikonokat készítenek az alkalmazásaikhoz, így elég esztétikus tud lenni a Dokk kinézete. Az egyik legjobb funkció az, amikor az ikon az alkalmazás aktuális állapotának függvényében megváltozik. Például a naptár (iCal) ha elindítjuk, akkor az aktuális hónap, napot jelzi ki, a levelezők az olvasatlan levelek számát, stb. Ez a gyakorlatban nem csak vizuális különbséget jelent: egyrészt az alkalmazások a nekik beállított helyen maradnak, mindig tudom, hogy hova kell mennem, ha el szeretnék indítani egyet, át szeretnék váltani rá, vagy pedig csak ránéznék, mi történik vele éppen. Másrészt az alkalmazások futása ezzel a módszerrel nem zavaró, nyugodtan elindíthatok előre több alkalmazást is, extra helyet nem foglalnak, viszont instant rendelkezésre állnak. A Dokk az egyik kedvencem a MacOSX-ben.

Másik szembetűnő különbség, hogy az alkalmazásoknak nincsen menüje, pontosabban mindig a képernyő tetején található meg, függetlenül attól, hogy az alkalmazás ablaka éppen merre van és mekkora. Ez a gyakorlatban előnyös, mivel ütközésig tudom az egérkurzort vinni, és sok menüpont elfér. Ennek ellenére szoknom kellett, elsőre furcsa volt.

További különbség, hogy az alkalmazásoknak nincsen maximalizálást lehetővé tevő ikonja. A zöld plusz, ami hasonló funkció,  nem teljes képernyőssé teszi az alkalmazást, hanem az alkalmazás készítője által definiált méretűre állítja be (melyet módosíthatunk persze). Ennek függvényében a neve sem “Maximize”, hanem “Zoom”. Ennek vannak előnyei és hátrányai is, például a böngészőmet szeretem teljes képernyő nagyságúra állítani (például hogy egy oldalsáv is elférjen, ne csak egy weblap), és nehéz. Sokat kerestem olyan programot, ami lehetővé teszi a maximalizálást, de nem találtam. Közben rájöttem, hogy alapvetően a dolog a legtöbb alkalmazásnál jól működik, és megfelelő méretűre áll be az ablak, legfőképpen a böngészőkkel van csak gondom. Egyértelműen szokás kérdése csak a dolog, s a MacOSX nem is ad más lehetőséget, ezt a funkciót meg kell szokni. Nehezen ment. :) Ez a filozófia aztán számos dolgot hoz magával. Egyrészt egy kicsit rendetlenség érzetet ad, mivel jellemzően több ablak is látszik egymás hátán - de mint tudjuk, a zseni átlát a káoszon. A rendetlenségnek azonban funkciója van, egyrészt irtó kényelmes, mikor munka közben látom, hogy a másik ablakban történik valami (pl. IRC-n a kollegák mondanak valamit), másrészt a drag’n'drop filozófiát is támogatja, nyilván akkor tudok átdobni egyik ablakból a másikba valamit, ha látom a másikat.

Végül az Desktop (Asztal) funkciója is más, mint Windows alatt. Ez utóbbinál jellemzően sohasem látom az Asztalomat, így előbb-utóbb rendetlenség lesz rajta. MacOSX alatt azonban egyrészt ott az alapból F11-re kitett asztalt mutató funkcióbillentyű, másrészt a letöltött, kicsomagolt, felmountolt fájlok az Asztalra kerülnek ki alapból, melyek együttesen egy gyorsan elérhető, kényelmes helyet teremtenek, amit megéri karbantartani, ápolgatni, szép háttérképpel ellátni (Windows alatt gyakorlatilag egy kényelmes gyorsbillentyű, és a *gyorsan* elérhető Asztal hiányzik ehhez a funkcióhoz).  Itt említeném meg még az Exposét, mely az éppen futó alkalmazásokat, vagy az éppen aktuális alkalmazás ablakai közötti váltást teszi lehetővé, továbbá az alkalmazások közti drag’n'drop-ot is támogatja. Ezek a funkciók szintén nagyon szimpatikussá tették a MacOSX felületét a Windows-hoz képest.

Általában a MacOSX felületét tekintve van még egy nagyon kellemes eltérés, miszerint az ablakok kezelése sokkal inkább operációs rendszer szinten van megoldva, mint Windows alatt. Ez alatt azt értem, hogy ha egy program éppen gondolkodik, az operációs rendszer akkor sem felejti el kirajzolni a tartalmát, továbbá egy terhelt rendszer alatt nem döglik meg a gép, hanem nyugisan, szép effektekkel tudok váltani továbbra is az ablakok között. Persze egy *nagyon* terhelt gép esetén a MacOSX is homokórázik (ami itt szivárványos kör - mi ennek a neve?). :)

Összességében a Mac OS X felülete eléggé bejövős. Az összehányt Start menü hiányát meg sem említettem. :)