Archive

Filozófiai különbségek

A Mac felhasználói interfészét tekintve számos eltérés tapasztalható a Windows-hoz és az elterjedtebb Linuxos ablakkezelőkhöz képest. Van, amit nehezen sikerült megszoknom, van, amit elég könnyen. Ezeket a különbségeket gyűjtöttem össze ebben a bejegyzésben.

Exposé

Az egyik legszembetűnőbb különbség az éppen futó alkalmazások kezelése, melyért a Dock (Dokk) felel, szemben a Windows-os tálcával. Míg a tálcáról csak a “gyorsindító” menü bekapcsolásával lehet programokat indítani (első dolgom mindig bekapcsolni), addig a Dokk vegyes szerepű, mind a programok indítására, mind pedig az éppen futó programok kijelzésére is használatos. Ha nincs kinn rajta egy alkalmazás alapból, akkor beugrik a lista végére - ha ott szeretném tartani, akkor két kattintással ott tartható a becsukás után is (a lista könnyen átrendezhető drag’n'drop-pal). Az alkalmazás fejlesztők a legtöbb esetben szép és értelmes ikonokat készítenek az alkalmazásaikhoz, így elég esztétikus tud lenni a Dokk kinézete. Az egyik legjobb funkció az, amikor az ikon az alkalmazás aktuális állapotának függvényében megváltozik. Például a naptár (iCal) ha elindítjuk, akkor az aktuális hónap, napot jelzi ki, a levelezők az olvasatlan levelek számát, stb. Ez a gyakorlatban nem csak vizuális különbséget jelent: egyrészt az alkalmazások a nekik beállított helyen maradnak, mindig tudom, hogy hova kell mennem, ha el szeretnék indítani egyet, át szeretnék váltani rá, vagy pedig csak ránéznék, mi történik vele éppen. Másrészt az alkalmazások futása ezzel a módszerrel nem zavaró, nyugodtan elindíthatok előre több alkalmazást is, extra helyet nem foglalnak, viszont instant rendelkezésre állnak. A Dokk az egyik kedvencem a MacOSX-ben.

Másik szembetűnő különbség, hogy az alkalmazásoknak nincsen menüje, pontosabban mindig a képernyő tetején található meg, függetlenül attól, hogy az alkalmazás ablaka éppen merre van és mekkora. Ez a gyakorlatban előnyös, mivel ütközésig tudom az egérkurzort vinni, és sok menüpont elfér. Ennek ellenére szoknom kellett, elsőre furcsa volt.

További különbség, hogy az alkalmazásoknak nincsen maximalizálást lehetővé tevő ikonja. A zöld plusz, ami hasonló funkció,  nem teljes képernyőssé teszi az alkalmazást, hanem az alkalmazás készítője által definiált méretűre állítja be (melyet módosíthatunk persze). Ennek függvényében a neve sem “Maximize”, hanem “Zoom”. Ennek vannak előnyei és hátrányai is, például a böngészőmet szeretem teljes képernyő nagyságúra állítani (például hogy egy oldalsáv is elférjen, ne csak egy weblap), és nehéz. Sokat kerestem olyan programot, ami lehetővé teszi a maximalizálást, de nem találtam. Közben rájöttem, hogy alapvetően a dolog a legtöbb alkalmazásnál jól működik, és megfelelő méretűre áll be az ablak, legfőképpen a böngészőkkel van csak gondom. Egyértelműen szokás kérdése csak a dolog, s a MacOSX nem is ad más lehetőséget, ezt a funkciót meg kell szokni. Nehezen ment. :) Ez a filozófia aztán számos dolgot hoz magával. Egyrészt egy kicsit rendetlenség érzetet ad, mivel jellemzően több ablak is látszik egymás hátán - de mint tudjuk, a zseni átlát a káoszon. A rendetlenségnek azonban funkciója van, egyrészt irtó kényelmes, mikor munka közben látom, hogy a másik ablakban történik valami (pl. IRC-n a kollegák mondanak valamit), másrészt a drag’n'drop filozófiát is támogatja, nyilván akkor tudok átdobni egyik ablakból a másikba valamit, ha látom a másikat.

Végül az Desktop (Asztal) funkciója is más, mint Windows alatt. Ez utóbbinál jellemzően sohasem látom az Asztalomat, így előbb-utóbb rendetlenség lesz rajta. MacOSX alatt azonban egyrészt ott az alapból F11-re kitett asztalt mutató funkcióbillentyű, másrészt a letöltött, kicsomagolt, felmountolt fájlok az Asztalra kerülnek ki alapból, melyek együttesen egy gyorsan elérhető, kényelmes helyet teremtenek, amit megéri karbantartani, ápolgatni, szép háttérképpel ellátni (Windows alatt gyakorlatilag egy kényelmes gyorsbillentyű, és a *gyorsan* elérhető Asztal hiányzik ehhez a funkcióhoz).  Itt említeném meg még az Exposét, mely az éppen futó alkalmazásokat, vagy az éppen aktuális alkalmazás ablakai közötti váltást teszi lehetővé, továbbá az alkalmazások közti drag’n'drop-ot is támogatja. Ezek a funkciók szintén nagyon szimpatikussá tették a MacOSX felületét a Windows-hoz képest.

Általában a MacOSX felületét tekintve van még egy nagyon kellemes eltérés, miszerint az ablakok kezelése sokkal inkább operációs rendszer szinten van megoldva, mint Windows alatt. Ez alatt azt értem, hogy ha egy program éppen gondolkodik, az operációs rendszer akkor sem felejti el kirajzolni a tartalmát, továbbá egy terhelt rendszer alatt nem döglik meg a gép, hanem nyugisan, szép effektekkel tudok váltani továbbra is az ablakok között. Persze egy *nagyon* terhelt gép esetén a MacOSX is homokórázik (ami itt szivárványos kör - mi ennek a neve?). :)

Összességében a Mac OS X felülete eléggé bejövős. Az összehányt Start menü hiányát meg sem említettem. :)

Alkalmazások telepítése

A MacOSX alatt az egyik legkényelmesebben és legfájdalommentesebben megoldott dolog az alkalmazások telepítése. Ugyanis nem kell az alkalmazásokat telepíteni, csak célszerű. Kicsit konkrétabban “minden” alkalmazás valójában egy könyvtár, ahol megfelelő rendszer szerint össze vannak gyűjtve az adott alkalmazás fájljai, melyek függetlenül attól, hogy éppen hol van ez a könyvtár, képesek az alkalmazást működtetni, tartalmaznak mindent, ami kell a futáshoz. Azért, hogy rend legyen a gépen, létezik egy Applications könyvtár, ahova illik bemásolni ezt a könyvtárat (ami egyébként nem viselkedik könyvtárként - ha rákattintunk, elindul az alkalmazás).

Firefox telepítése

Erre a logikára épülnek aztán a telepítők. Általában egy tömörített fájlba teszik a telepítőt, benne a fájllal, egy linkkel az Applications mappára, esetleg egyéb fájlokkal (útmutató, leírás, stb.). A fájlt kicsomagolva (felmountolva) egy egyszerű drag’n'drop mozdulattal át lehet rántani a programot az Applications mappába, és be is fejeztük a telepítést. Az egyes mappák, így a tömörített fájl kicsomagolás utáni mappája elég jól testreszabhatóak MacOSX alatt, így ezen a telepítőcsomagok általában látványosak, viccesek, szépek szoktak lenni.

Vannak persze kivételek. Amikor egy alkalmazás olyan rutinkönyvtárakat használ, melyek jobb, ha a közösben vannak, s nem csak az alkalmazás könyvtárán belül, vagy valamilyen rendszerközeli alkalmazásról van szó, akkor jellemzően egy a Windows alatt is megszokott telepítővel találjuk szembe magunkat. A telepítő rendszerint kér egy admin jelszót, majd a célwinyó kiválasztása után feltelepíti magát.

Amiről szót kéne ejtenem még, de fogalmam sincs róla, hogy vajon az alkalmazások hol tárolját a beállításaikat. Az egyik tippem, hogy a /etc/ könyvtárban, a másik, hogy a saját könyvtárukban valahol. Valaki tudja?

Az alkalmazások eltávolítása a telepítésükhöz hasonlóan egyszerű, szimplán törölni kell őket (az Applications könyvtárból). Itt merül fel a kérdés, hogy a beállításaikkal vajon mi történik? Ha meg is maradnak, az eddigi tapasztalataim szerint közel sem szennyezik be annyira az oprendszert, mint a Windows alatt egy program telepítése, majd eltávolítása.

S végül ha már az alkalmazások telepítéséről beszélünk, akkor megemlíteném azt is, hogy az indítópultot és jelenleg futó programok kijelzését egyesítő Dokkba helyezés sem tart tovább egy kattintásnál, pontosabban egy drag’n'drop műveletnél (alkalmazás megfog, Dokkba ránt, vagy ha már fut, jobb egérgomb, Keep in Dock).

A billentyűzet - tippek

Az előző bejegyzésben arról volt szó, hogy milyen nehézségeim adódtak a billentyűzet eltérő viselkedéséből, most pedig pár tippet és trükköt szeretnék megosztani, ami más egy PC-hez képest, vagy pedig pont segítségével sikerül hasonló viselkedést elérni.

 Beállítások

Trükk #1

Az első, és legfontosabb, hogy átnézzük, milyen gyorsbillentyűk vannak MacOSX alatt, hogyan lehet a menüsorra váltani (Ctrl-F2 - ha a funkcióbillentyűk hangerő, fényerő stb. állításra vannak kapcsolva, akkor Ctrl-Fn-F2), hogyan lehet a Dokkra (Ctrl-F3), stb. Ehhez válasszuk a bal felső alma ikonos menüből a System Preferences-t, azon belül a Keyboard & Mouse-t, majd az utolsó fület Keyboard Shortcuts néven. Itt átnézhetjük a lehetőségeket.

Trükk #2

MacOSX alatt valamilyen titokzatos oknál fogva a billentyűzetről történő navigáció alapból le van butítva egy kicsit, az egyes formok, dialógus ablakok elemei között jellemzően nem lehet váltani billentyűzetről Tabbal. Hogy miért, nem tudom, de legalább megvan a lehetőség az okosításra.  Az előzőekben leírt helyen a gyorsbillentyűk felsorolása alatt van egy “Full Keyboard Access” rész, ott kapcsoljuk be az “All Controls”-t. Kényelmesebb lesz. Ezután Tabbal tudunk váltani az összes form elem, dialógus gomb között, a Space-t használva pedig az éppen aktuálisra “kattintani”. Az Enter billentyű jellemzően nem az aktuálisan fókuszban levő, hanem az alapértelmezett elemet nyomja meg!

Trükk #3

Alapből a laptopba épített Trackpad le van butítva egy kicsit, érdemes lehet hangolni rajta (külső egeret különben ajánlani tudom - bármilyen USB-s jó-, bár el lehet lenni egy trackpad-del is). Navigáljunk a a System Preferences-en keresztül, a Keyboard & Mouse-hoz, majd válasszuk a Trackpad fület. Itt én felnyomtam max. érzékenyésgűre, és bekapcsoltam a Trackpad Gestures-t is. Ezek segítségével könnyen tudunk görgetni, egy pöttyintésre klikkelni, két ujjunkkal pöttyentve pedig jobb klikkelni. Érdemes még bekapcsolni a Trackpad Options két lehetőségét is, hogy ne okozzon gondot az esetleges Trackpadre tenyerelés.

Trükk #4

Szintén az egérhez kapcsolódó dolog - ha a kétujjas odacsapást nem szeretnénk bekapcsolni, vagy csak nem áll kézre, akkor a jobb egérgomb lenyomását a Ctrl + Trackpad gomb lenyomásával szimulálhatjuk, vagy pedig a Trackpad gomb hosszan lenyomva tartásával (ez pl. Firefox alatt nem működik). Jellemzően kevesebbszer van a jobb gombra szükségünk, mint Windows alatt, de akkor jól jön. Egy kétgombos külső egérrel szimplán működik a jobb gomb.

Persze ezeken kívül is még vannak trükkök, talán ezek a legfontosabbak. És egy kis billentyűzet történelem a Wikipediából.

A billentyűzet

Korábbi negatív tapasztalataim egy része abból származott, hogy az Apple eltérő billentyűzetkiosztással rendelkezik, mint egy PC. Ez több dologban is megnyilvánul, egyrészt az Apple billentyű használata nélkül nem igazán lehet élni, az egyik legfontosabb funkció billentyű, míg a PC most már közel 99%-án megtalálható Windows billentyűhöz nincs sokminden hozzárendelve (kevesen ismerik az egyes kombinációkat).  Az Apple gombhoz a Windows alatt használatos Ctrl-os funkciók vannak jellemzően hozzárendelve, így az Apple-C másol, Apple-V beilleszt, Apple-X kivág, stb.  Ez a különbség meglepően gyorsan megszokható, és szerintem nagyon kényelmes.

Macintosh billentyűzet

A másik billentyűzettel kapcsolatos különbség, hogy egyes karakterek máshol szerepelnek a billentyűzeten. Míg a betűk, számok és a shift-tel előhívható karakterek elhelyezése megegyezik a PC-s billentyűzettel (ezzel senkinek nem lehet gondja, ráadásul ez a többség),  addig az egyéb karakterek elég nagy szórást tudnak mutatni egy Mac-es magyar kiosztás esetén.  Egy programozó számára fontos <, >, @, {, }, $, *, \, | karakterek extrém helyeken, és akár két funkcióbillentyű + alap billentyű lenyomásával érhetőek el.  Az angol kiosztás sokkal hasonlóbb, csak viszonylag minimális eltérések vannak, s egyes angol billentyűzetekről szóló fotóknál még ezeket sem találtam. Főként a laptopok billentyűzetéről hiányzik a Del gomb, vagyis a jobb irányba törlést végző gomb. A hiányzó funkciót az Fn + Backspace kombinációval lehet előhozni.

Az eltérés okát próbáltam fellelni Google barátunk segítségével, de nem sikerült. Arra tippelnék, hogy történelmi okokra vezethető vissza az, hogy így alakult a helyzet, talán majd valaki kiegészít. A magyar billentyűzetkiosztás nem tudom, hogy kinek a műve lehetett, talán anno még nem volt hivatalos kiosztás, vagy a Mac-en az AltGr hiánya okozta egy hagyományosan teljesen eltérő kiosztás kialakulását. Ennek ellenére illett volna átállniuk valamikor a PC-s kiosztásra, nem tudom, hogy miért nem történt meg.

A fentiek kapcsán talán nem véletlen, hogy mind LacKac, mind Kobak (akiktől eddig a tippeket főként kaptam) az angol kiosztás mellett tették le a voksukat. Magyar Mac billentyűzet most nincs előttem, de a helyzetet az is “szépíti”, hogy nem is mindegyik “programozós” karakter van felfestve a billentyűzere - az előttem levő francia billentyűzeten például nincsen jelölve a kapcsos zárójel. Részemről lehet, hogy megpróbálom megtanulni a Mac-es magyar billentyűzet kiosztást, mert az vicces, de ha nem megy, akkor még az angol billentyűzet is a kezemben van. Az egyes billentyűzetkiosztások között pedig ugyanúgy egyszerűen lehet váltani, mint bármely más modenr oprendszer alatt.

Egy program formájában jöhet esetleg a segítség, melyet Ukelele-nek hívnak (ez egy gitár rokon hangszer egyébként). Segítségével “bármilyen” kiosztást kialakíthatunk magunknak, sajnos azt AltGr-hez hasonló billentyű kialakítását nem tudtam vele megoldani, de lehet, hogy csak én néztem el a dolgot. Emiatt inkább hagyom egyelőre, bár lehet, hogy később adok neki egy esélyt.

Ugyanerről a problémáról lehet itt is olvasni: Melyik billentyűzet kiosztás az igazi?

A múlt

Az első Mac-em nem a mostani Macbook, hanem egy immáron jópár éves PowerBook G4 12″. Egyszer elkapott a hév és megvásároltam - sajnos/nem sajnos, ezt máig nem tudom eldönteni. Az árát biztosan nem hozta be, hiszen eddig nem igazán használtam sokmindenre, aminek több oka is volt. Íme, így néz ki (az enyém is):

PowerBook G4 12″

A gép hardverét illetően a topon van, minden szempontból. Hihetetlen módon egyetlen kiálló alkatrész nincsen rajta, így semmibe sem tud beakadni, semmi sem tud letörni. A lezáráshoz egy kallantyút használ, mely ha kinyitjuk, akkor eltűnik egy süllyesztőben (becsukáskor egy kis mágnes rántja elő ha jól sejtem), így még ezt sem lehet letörni. Külsőleg lekerekített, kis méreteivel talán még szebb egy nagyobb laptopnál. Egyszóval kifejezetten szerethető, és kifejezetten masszív darab.

A Mac rendszerekkel történő ismerkedés, és fejlesztés céljából vettem, az előbbit teljesítette, az utóbbit nem. A Mac-et megszerettem, mert sohasem kellett rá várni, sohasem fagyott le igazán, és több éves használat után is kutya baja. A fejlesztést viszont nem tudtam kiváltani vele, többek között a rendszer ismeretlenségének, a kis képernyőnek, a megszokott eszközeimnek, és az 512MB-jának köszönhetően.

A gépet német billentyűzettel vettem, és nem jutottam el odáig, hogy lecseréljem magyarra, mivel rájöttem, hogy nem állnék jobban. Ami a fejlesztést illeti, a billentyűzet egy nagy problémám most is, mivel a kiosztás legyen az angol vagy magyar, nem teljesen azonos a PC billentyűzettel. Számos kiváló megoldás, ötlet van benne, s természetesen a főbb billentyűk ugyanott vannak (szövegszerkesztésnél nem adódik sok gond), de jellemző problémám, hogy a * (csillag) karaktert az Alt-Shift-, kombinációval lehet előhozni a magyar kiosztásban, és az angolon is vannak (kisebb) furcsaságok. Erről talán majd írok egy külön bejegyzést. A vakon gépelés német billentyűzeten egyébként teljesen jól működik, a mostani francia billentyűs PowerBook-kal sincsen gondom, az első 5 perc után előjött a rutin, csak nem szabad odanézni. Hozzáteszem, a nagy próba még hátravan, hiszen még ezen sem programoztam, csak kommunikáltam (Skype, IRC, twitter, email) és szórakoztam (webes és helyi videózás).

És most akkor az, amiért akkor és ott ez nagyon nem volt egy jó vásár. A gépet nem akartam eladni beismerendő, hogy nem tudok vele igazán mit kezdeni, ezen kívül a fentebb részletezett okokból nagyon be is jött hardverileg, s az értékvesztés is elég nagy lett volna. Ott hibáztam el körülbelül, hogy nem kértem jó helyeken segítséget, pedig többre is használható lett volna, mint amire végül használtam: Keynote-os prezentációkészítésre (itt figyel a doboz, megérte az árát), videónézésre (hordozhatósága, kis súlya miatt kényelmes volt akár nyaralásra is elvinni), a fejlesztések Safari alatt történő ellenőrzésére, PDF és egyéb doksik olvasására, jegyzetelésre, utólag pedig egy rövid ideig nyomtatószerverként… No, erre a bekezdésre nem is vagyok büszke, bár jelezném, hogy a nyomtatószerver kivételével mindegyik feladatra kiváló eszköz volt, videózni is jó volt rajta a 12″-jával.

Most más lesz a helyzet, s remélem ez ki is fog derülni a következő bejegyzésekből. A fenti bevezetőt viszont kifejezetten szükségesnek tartottam, bemutatandó azt, hogy az ismerkedés elsőre nem feltétlenül könnyű: a MacOSX-ről eddigi tapasztalataim alapján el lehet mondani, hogy objektíve nem egy tökéletes operációs rendszer, hanem egy olyan szubjektív vízió, melyet szeretni fogsz ha sikerült összerázódni, de ez az összerázódás elég valószínű, hogy nem 5 perc alatt megy majd végbe. Talán ez a blog segíteni fog a jövőben másoknak az alapokban, illetve talán én is kapok majd jópár tippet, mikor megosztom egy-egy problémámat, megoldásomat.

Indulás

Ezzel a bejegyzéssel hivatalosan is útjára bocsátom a jobb híján AlmaLaptop névvel illetett, MacOSX-ről, MacBook-ról szóló blogot. A bejegyzések a MacOSX-szel történő ismerkedésemet próbálják meg végigkövetni, a célom a gép belakása, egy fejlesztésre, szórakozásra is alkalmas környezet kialakítása. Amikor elhatároztam, hogy elindítom a blogot, eszembe jutott Sztahanov hasonló jellegű próbálkozása a Vistával. Az enyém bízom benne, hogy jobban sül el a MacOSX-szel. Ennek vannak erőteljes jelei, annak ellenére, hogy egyszer már sikeresen feladtam a dolgot - de erről majd később.

Az ismerkedéshez kértem és kaptam is segítséget első körben LacKac, Kobak és munkatársaim (igen, a cégnél mindenki Mac-et használ fejlesztőkörnyezetnek) személyében, melyek elég hasznosnak bizonyultak. A gépet már használom jópár napja, ennek ellenére ezt a bejegyzést még Windows-ról írom, mivel egyrészt még kétlaki életet élek, a fejlesztőkörnyezetemet még nem volt időm kialakítani (s dolgozni meg kell), másrészt hardver “gondok” miatt: a géphez nem adtak átalakítót, így nem tudom a nagy monitoromra kötni, melyen azért kényelmesebb a munka.

Nos, indulásnak ennyi, hamarosan jönnek a bejegyzések is, elsőnek visszaemlékezés formájában, aztán majd ha beérem magamat, akkor valós időben. A jövőt illetően szívesen veszek vendégbejegyzéseket is - mindig jó más szemével is látni egy kicsit a felmerülő problémákat.